Öt ígéret máris teljesülhet

Nem kért száz napot kormányának Orbán Viktor, és kétharmados többségével a Fidesz már a kormány eskütétele előtt teljesítheti öt választási ígéretét is. Már a héten dönthetnek a kisebb parlamentről, a jövő héten pedig a kisebb önkormányzatok, a kettős állampolgárság és a három csapásnak nevezett kornerszabály is törvényesülhet, továbbá szavaznak az önálló belügyminisztériumról is.

Forrás és teljes cikk:

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=150612

http://index.hu/belfold/2010/05/19/negy_igeretet_maris_teljesithetnek/

2010. május 29., szombat

Újra Kossuth tér!

Nagygyűlést tartott szombaton a Kossuth téren, a Parlament előtt, a miniszterelnöki eskütétel napján a Fidesz-KDNP. Az eseményt a fidesz.hu élőben közvetítette.

A szombaton, a kormányfői eskütétel és a parlamenti ülés után, 15 órakor kezdődő rendezvényt Schmitt Pál parlamenti házelnök nyitotta meg, majd beszédet mondott Orbán Viktor, a Fidesz, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is.

Orbán Viktor: Veletek, értetek, a hazámért fogok harcolni

Azért jöttünk ma össze, hogy megerősítsük szövetségünket, és azt, amit négy éve mondtunk: "én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában. És én az elkövetkező négy évben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.

"Nem a tisztem, hanem a szívem hozott ide" - ezekkel a szavakkal köszöntötte Orbán Viktor, hallgatóságát. Mint mondta, van, ami minden posztnál, tisztségnél fontosabb. "Itt a Kossuth téren, Önök előtt, előttetek egy vagyok azok közül, akik mindig hittek abban, hogy mi, magyarok képesek leszünk végérvényesen szakítani a kommunista múlttal és annak örökségével."
teljes cikk teljes cikk

Schmitt Pál: Visszafoglaltuk a Kossuth teret
teljes cikk

Semjén Zsolt: Soha nem látott nemzeti egység
teljes cikk

Kósa Lajos: A jó kormányzás a legjobb kampány
teljes cikk

a cikk forrása: http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=151080

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése