Öt ígéret máris teljesülhet

Nem kért száz napot kormányának Orbán Viktor, és kétharmados többségével a Fidesz már a kormány eskütétele előtt teljesítheti öt választási ígéretét is. Már a héten dönthetnek a kisebb parlamentről, a jövő héten pedig a kisebb önkormányzatok, a kettős állampolgárság és a három csapásnak nevezett kornerszabály is törvényesülhet, továbbá szavaznak az önálló belügyminisztériumról is.

Forrás és teljes cikk:

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=150612

http://index.hu/belfold/2010/05/19/negy_igeretet_maris_teljesithetnek/

2010. április 26., hétfő

KÖSZÖNET A TÁMOGATÁSÉRT

Köszönöm a választópolgárok bizalmát, szavazatait, hogy választókerületünkben országgyűlési képviselőnek választottak!

Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a bizalmat eredményes munkával háláljam meg.

DEMETER ZOLTÁN
Országgyűlési képviselő

2010. április 22., csütörtök

Sajószentpéteren is változásért kiáltanak az emberek

Vona Adrienn
Sajószentpéteren is – mint a borsodi régióban általában – a választások első fordulója azt bizonyította, hogy változást szeretnének az itt élő emberek. Az eddig stabil szocialista körzetben a Fidesz–KDNP az első fordulóban a voksok majd 44 százalékát szerezte meg. Demeter Zoltán Bánhorváti polgármestereként, református lelkészként, a Fidesz–KDNP színeiben próbál Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos körzetben egyéni mandátumot szerezni. Lapunknak adott interjújában a közbiztonságról, lelkészi hivatásáról és a terveiről beszélt.

– Ha országgyűlési mandátumot szerez a második fordulóban, akkor mi lenne a legfontosabb feladat a körzetében?
– A munkahelyteremtés, a vállalkozók támogatása, a feketemunka felszámolása. Vissza kell állítani a munka becsületét, hogy érdemes legyen dolgozni, gyermeket nevelni, és kiszámítható jövőképe legyen az embereknek. A közbiztonságot, a magántulajdon védelmét is erősíteni kell, szigorú törvényekre, és a rendőri létszám növelésére van szükség. A vagyon elleni bűncselekmények miatt ugyanis a környező településeken élő idős emberek nem érzik biztonságban magukat. A mindennapos lopások miatt sokan már feljelentést sem tesznek.

– A polgárőrség, illetve a településőrség ezek szerint nem nyújt hatékony védelmet?
– Mindkettő civil szervezet, ami közel azonos jogosítványokkal rendelkezik. Intézkedési joguk kevés van, szinte csak a rendőrség felé való jelzés, így nem pótolhatják ezek a szervezetek a rendőröket.



– A fokozott rendőri jelenlét pluszforrásokat igényel. De honnan, miből?
– Ha a magyar polgárok adót fizetnek a keresetükből, akkor a minimális elvárás az, hogy biztonságban érezzék magukat. Ez egyrészt állami kötelesség is, ami nem szabad, hogy csupán pénzkérdéssé silányuljon. A régió önkormányzatai is támogatják a rendőrséget lehetőségükhöz mérten. Az eltűnt, ellopott közpénzeknek egy részéből már sokat lehetett volna tenni a probléma megoldásáért.

– Vannak olyan területek, amiken azonban nemcsak a pénz segíthet. Mit szól az oktatási reformokhoz?
– Az oktatás területén azonnali változtatásokra lenne szükség, amihez új kormány és megfelelő törvényi szabályozás szükséges. Az, hogy ötödik osztályig nem lehet évismétlésre kötelezni a gyereket, ha nem felkészült, nevetséges. Az is elképesztő, hogy a tanárokra kezet emelhetnek a szülők. A pedagógusok pedig még a munkaidejükön túl is a hivatalos dokumentációval, adminisztrációval bíbelődnek? Ez hihetetlen. A gyermeknek kötelessége tanulni, tisztelni a pedagógusaikat. Emellett újra be kell vezetni azt, hogy családi pótlékot csak az kapjon, akinek a gyermeke iskolába jár.



– Évek óta épül itt a négysávos autóút. Hány kilométer készült már el?
– A Sajószentpétert, Kazincbarcikát és Putnokot elkerülő út megépítését emberemlékezet óta ígérik a szocialisták. Tizenkét év alatt azonban mindössze annyi történt, hogy a sajóbábonyi elágazástól Sajószentpéter irányában megépítettek egy körülbelül két kilométeres útszakaszt. Az elkerülő út tehát továbbra is csak a tervekben szerepel, pedig Sajószentpéteren nagy az átmenő forgalom, nagy szükség lenne rá, hiszen jelenleg a főút kettészeli a várost. Ezt a problémát mihamarabb orvosolni kell, az ígéretekből már elég volt!



(Fotók: Magyar Nemzet/Nagy Béla)

– Sajószentpéteren 1994 óta csak szocialista jelölt nyert. Ön az első fordulóban közel 44 százalékot szerzett, Bencs Gábor jobbikos jelölt pedig a második helyet szerezte meg közel 30 százalékkal. Meglepetésként érte, hogy a szocialisták ennyire lemaradtak?
– Nem, mert ez is azt bizonyítja, hogy az emberek a változásra vágynak itt is. A Jobbik képviselőjelöltjének megerősödése összefügg a kisebbséggel kapcsolatos problémákkal. Mindezektől függetlenül bízom abban, hogy az emberek józanul gondolkoznak, és rendet szeretnének. Remélem, hogy a választók látják azt, hogy a szélsőségesekkel nem lehet előrehaladni. Bízom abban, hogy a választópolgároknak az az egysége, ami az első fordulóban megmutatkozott, a második fordulóban is megmarad. Reménykedve tekintek a jövőbe, mert az elmúlt nyolc évben rossz irányba haladt az ország, de erős kormányzati többséggel lehetőség lenne a válságból való kiemelkedésre.

– Ön lelkész és politikus egyben. Hogyan fér össze ez a párosítás?
– Azt gondolom, hogy ez nem elméleti kérdés elsősorban, hanem gyakorlati. Az emberek bizalmán múlik. Lelkészi hivatásomra úgy tekintek, hogy azt az emberekért kell végeznem, és nem csak a templom falai között. A bánhorvátiak megértették ezt, a lelkészük iránti bizalomnak a kiszélesedése volt, hogy először helyi képviselőnek választottak meg, majd 1998-ban polgármesternek. A legutóbbi választáson 90 százalékos többséggel választottak meg. Mind a lelkészi, mind a közéleti tevékenységem azt üzeni az embereknek, hogy a közösség tagjaiért felelősséget vállalok.

forrás: http://www.mno.hu/portal/708651

2010. április 19., hétfő

Választások Éjszakája képekben


Az alábbi linkre kattintva továbbjuthat a galéria részhez:
GALÉRIA

2010. április 16., péntek

Tisztelt Választópolgár!

Április 11-én Magyarországon nemet mondtak az emberek az elmúlt 8 esztendő önző, gyenge, eredménytelen, országunk életének szinte minden területét válságba döntő MSZP-SZDSZ kormányzására.
Nem választották a Jobbik sokszor szélsőséges, átgondolatlan, csak az érzelmekre ható politizálását sem.
A nemzeti akarat eddig nem látott egységét megtestesítő választási eredményt a Fidesz-KDNP megtiszteltetésnek veszi, érzi azt a hatalmas felelősséget és bizalmat, amit Önöktől kapott.
Minél nagyobb a választói felhatalmazás, annál határozottabban, annál gyorsabban tudjuk véghez vinni a szükséges változásokat. Ez az ország és az emberek érdeke!
A sajószentpéteri választókerületben élő választópolgárok is mást akarnak, mint eddig.
Soha nem kaptunk még annyi szavazatot, a voksok közel 44%-át, mint most. Bebizonyították az itt élők, hogy ők is változást akarnak.
Köszönöm én is azt a bizalmat, amit megkaptam Önöktől!
Szeretném képviselni a városokat, Sajószentpétert, Sajóbábonyt, és a többi 29, zömében kistelepülést, az itt élőket. Segíteni őket, hogy a következő évek mindannyiunk számára előrelépést, kiszámítható jövőt hozzanak.
Önöknek és nekem is ez a választókerület az otthonunk!
Együtt tudunk csak tenni érte!


Kérem, április 25-én ismét jöjjön el szavazni, és támogasson szavazatával!

DEMETER ZOLTÁN

országgyűlési képviselő-jelölt

2010. április 13., kedd

Választási eredmények


Kérem Önöket és Barátaikat, hogy április 25-én a második fordulóban rám, Demeter Zoltánra szavazzanak!

2010. április 9., péntek

A szocialisták nyilvántartják egész családok pártszimpátiáját

Lebukás lebukást követ a szocialistáknál: miután kiderült, hogy az MSZP összefogott a Kuruc.infóval és a Jobbikkal, hogy régi hazugságokkal megpróbálják besározni a Fideszt, most egy sokkoló videofelvétel bizonyítja, a szocialisták egy évtizede mindent tudnak a választópolgárokról – reagált a Fidesz az MNO csütörtök esti cikkére.

Mint arról az MNO korábban beszámolt LÁSD:

http://www.mno.hu/portal/705954

Nem sokkal azután, hogy Vona Gábor a Gyorskocsi utcai BRFK-épület előtt tartott sajtótájékoztatóján a Fidesz állítólagos adatgyűjtése kapcsán megemlítette, hogy szerinte a nyolc éve kormányon lévő szocialistáknak a Fideszéhez hasonló vagy akár még részletesebb adatbázisa lehet a magyar társadalomról, felkerült az egyik legismertebb videomegosztóra az MSZP elleni bizonyíték. A videóról kiderül, a szocialisták részletes adatbázist építettek fel az elmúlt évek során nem csupán saját szimpatizánsaikról és támogatóikról, hanem politikai ellenfeleikről és azok szimpatizánsairól és aktivistáiról, sőt még azok családtagjairól is.
Közben kiderült az is, egy másik, már korábban feltöltött videó is az MSZP adatbázisának létezését bizonyítja. A Fidesz szóvivője szerint a szocialisták nyilvántartják egész családok pártszimpátiáját, sőt titkos adatbázisokat is felhasználnak azok megfigyelésére, akik nem adták meg az adataikat az MSZP-nek. Vasárnap a magyar emberek megálljt parancsolhatnak a mára összeolvadt két szélsőségnek, a Jobbiknak és az MSZP-nek, megálljt parancsolhatnak a törvénytelenségeknek, a korrupciónak, az ország tönkretételének – szögezte le Szijjártó Péter.

MNO nyomán:
http://www.mno.hu/portal/706110

ITT AZ IDŐ, MAGYARORSZÁG!

Kedves Barátom!

Figyelmedbe ajánlom az Orbán Viktor kampányzáró videóját:

http://v2010.fidesz.hu/index.php?Video=130



Szavazzunk április 11-én a Fideszre!

2010. április 8., csütörtök

I T T A Z I D Ő ! ! !

Kedves Barátom!

Vasárnap döntő fontosságú választás lesz hazánkban.

Itt az idő, hogy mindannyian érezzük a felelősséget, és elmenjünk szavazni.

Csak a Fidesz képes arra, hogy erős parlamenti felhatalmazással véghez vigye a mindannyiunk által várt változásokat.

Ehhez az Ön szavazatára is szükség van, kérem vasárnap szavazzon a Fidesz-KDNP listájára, és rám, Demeter Zoltánra a Fidesz-KDNP jelöltjére.

Köszönöm bizalmát!

Demeter Zoltán
képviselő-jelölt

CSAO MSZP! - KONYEC MSZP!

Kedves Barátaim!

Figyelmetekbe ajánlom az alábbi rövid és találó kisfilmet:

http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ

Kérem tekintsétek meg! Engem a Pa-dö-dő 1991-ben készült Bye bye Szása című videoklipjére emlékeztet.

2010. április 7., szerda

Ezt is "köszönjük"!

Magyarország a a világ egyik legegészségtelenebb országa!

Főleg a mozgásszegény életmód, a jelentős alkoholfogyasztás és dohányzás, valamint a zsíros ételek fogyasztása miatt vagyunk betegebbek, mint a többi ország lakói
Magyarország a világ egyik legegészségtelenebb országa - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztviselőjére hivatkozva az NPR amerikai közszolgálati rádió.
A WHO az ENSZ szakosított nemzetközi intézményeként 1948. április 7-én kezdte meg működését, ennek évfordulóján tartják az egészség világnapját. Az idei világnap témája az urbanizáció és az egészség kapcsolata.

A szervezet szerdán nagyszabású kampányt indít: a világ ezer városában "megnyitják a közösségi tereket az egészség előtt", utcákat zárnak le a forgalom elől, bátorítják a parkokban való mozgást. A cél az egészségvédő programok népszerűsítése.

Az NPR Budapestről keltezett tudósításában megszólaltatta Pusztai Zsófiát, a WHO nemzeti koordinátorát, aki kifejtette: Magyarország az Európai Unió, egyben a világ egyik legegészségtelenebb országa. Ebben szerepet játszik a népesség egészségtelen, mozgásszegény életmódja, a jelentős alkoholfogyasztás és dohányzás, valamint a zsíros ételek fogyasztása.


A magyar lakosság egészségügyi helyzete még mindig elég gyenge nemzetközi mércével, jóval elmarad attól, ami egy ilyen társadalmi-gazdasági fejlettségű országtól elvárható volna, beleértve az EU-tagállamokat és más országokat is - mutatott rá a szakember.
Pusztai Zsófia emlékeztetett: Magyarországon az elhalálozások okai között vezető a szerepük a szív- és érrendszeri betegségeknek, nemcsak európai, hanem világviszonylatban is a legmagasabb a tüdőrákos betegek aránya a férfiak körében.

Hozzátette: az Európai Unióban Magyarország mellett Bulgária és Románia sorolható a legegészségtelenebb országok közé.

A WHO idei kampányában a városokban élők egészségtelen életmódjára, a környezetszennyezésre, a rák- és szívbetegségek számának növekedésére igyekszik felhívni a figyelmet.

Az NPR tudósításában elhangzott, hogy Budapesten viszonylag kevés kerékpáros van, akiknek az élete időnként veszélyben forog az autósok miatt. "Az autósok nem nagyon tisztelik a bicikliseket, az a legveszélyesebb helyzet, amikor megállnak és úgy nyitják ki kocsijuk ajtaját, hogy nem néznek a tükörbe" - mondta egy kerékpáros.

Pusztai Zsófia úgy nyilatkozott az NPR rádiónak: azt szeretné, ha a következő kormány az ország gazdasági gondjai ellenére többet költene az egészségügyi megelőző programokra.

Forrás: hirado.hu/MTI

2010. április 5., hétfő

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a választásokra

A közelgő országgyűlési választásokra való tekintettel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet adott ki, amelyet hazánk valamennyi katolikus templomában felolvasnak március 28-án, virágvasárnap. A megnyilatkozást az alábbiakban közöljük.

Kedves Testvérek!

Néhány nap múlva társadalmi életünk egy nagyon fontos eseményéhez érkezünk: országgyűlési választások lesznek hazánkban. Az Egyház Krisztustól kapott küldetése, hogy hirdesse az Evangéliumot minden embernek. Az Evangélium üzenete egyaránt érvényes a társadalom, a politika, az egyéni és a közösségi élet minden területére: „…a társadalmi tanítás az Egyház részéről nem (...) illetéktelen beavatkozás. Joga van a társadalmi szféra evangelizálására, (...) amelyben az ember élete zajlik, - hogy ott visszhangozza az Evangélium felszabadító üzenetét”
2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ebben a körlevélben írtuk: «Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.» Sajnos helyzetünk azóta még tovább romlott, de a lelki megújulás vágya is erősödött. Mindnyájan tapasztaljuk az egészségügy, a közoktatás és a nevelés tragikus helyzetét, az emberek elszegényedését, a munkanélküliség növekedését, a becsületes munka leértékelődését, a közbiztonság hiányát, bizonyos nemzetiségi és etnikai kérdések politikai célú felhasználását, a család értékeinek lejáratását, a családok gazdasági ellehetetlenítését, a vidék és a mezőgazdaság szomorú helyzetét. Mi, katolikus keresztények pedig évről évre szembesülünk egyházi iskoláink és más intézményeink hátrányos megkülönböztetésével. Mindezeket tetézi az általános korrupció és az intézményekből való kiábrándulás. Sokan elvesztették a jövőbe vetett reményüket, és közömbösségbe merültek. Sokan mondják: nem megyek el választani, úgyis minden mindegy.

Mi, keresztények azonban nem oszthatjuk ezt a reménytelenséget. Sorsközösségben vagyunk egész népünkkel. Önmagunk, fiatalságunk, nemzetünk jövőjéért felelősek vagyunk Isten előtt. Emlékezzünk csak: egy-egy kórház bezárása vagy vasútvonalak megszüntetése elleni tüntetés hozott-e eredményt? – Nem. Azt hallottuk: demokratikus országban erre csak választások hozhatnak megoldást. Hát most itt a lehetőség! Aki nem megy el választani, az eleve lemond arról a jogáról, hogy valamit is számon kérhessen, lemond gyermekei, szülei, hazája jövőjéről. Ezért számunkra, hívők számára a részvétel a választásokon lelkiismereti kötelesség.

De milyen pártot válasszunk, kire adjuk szavazatunkat? Itt két dolgot kell megfontolni. Az első: nyilván mi, katolikus keresztények csak olyan pártot támogathatunk, amelyik értékeli és támogatja a családot, segíti az oktatás-nevelés helyreállítását, értékeli a becsületes munkát és támogatja a munkahelyeket. Olyan pártot, amelyik kész felszámolni az általános korrupciót, megvédi az ártatlanokat és bünteti a bűnösöket, amely visszaállítja a közbiztonságot, rendet tesz az egészségügyben, és amelyik nem diszkriminálja anyagilag azokat a szülőket, akik gyermekeiket egyházi iskolába járatják. Természetesen a választások előtt ezeket mindenki megígéri, de azt is meg kell nézni, hogy a szép ígéretek hirdetői mit csináltak eddig.

A másik kérdés: ha úgy gondoljuk, van olyan párt, amelytől ezeket elvárhatjuk, akkor azt is meg kell fontolni, képes lesz-e arra, hogy kormányra kerülve ígéreteit végre is tudja hajtani. Szavazatunkkal ne támogassunk olyan pártot, amelyik sokak számára tetszetős ígéretekkel áll elő, de azokat megvalósítani nem képes.

Keresztény hitünkkel ellenkezik minden olyan liberális, a kereszténység alapértékeit támadó-kigúnyoló világnézet, amely tagadja az élet szentségét, az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családot, és amely – miközben állandóan hivatkozik az emberi jogokra – ugyanakkor mégis a pénzt és a multinacionális tőke uralmát állítja a középpontba. XVI. Benedek pápa írta a „Caritas in Veritate” kezdetű enciklikájában, hogy «az a humanizmus, amely kirekeszti az Istent, embertelen humanizmus» (78.p.).

Fontosnak tartjuk ugyanakkor magyar voltunkat, nemzeti kultúránkat, melyet a kereszténység formált már több mint ezer éve, s azt a hazaszeretetet, amelyre Szent István óta minden magyar szent és boldog, nemzetünk minden nagyja tanított minket. Széchenyi Istvánnal valljuk: „egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalóak.” De azt is meg kell jegyezni, hogy mi, katolikus keresztények Krisztus példájára nyitott szívvel közeledünk minden ember felé.

Kedves Testvérek!

Mindnyájan érezzük, hogy mélyponton áll ma nemzetünk. Ez azonban nem taszít reménytelenségbe minket. Hazánkban nagy változásra van szükség, és erre most lehetőségünk nyílik a választásokkal. Imádkozzunk Istenhez bölcs belátásért és bátorságért, hogy megfontolt, jó döntést hozzunk. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

Budapest, 2010. március 28.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

2010. április 4., vasárnap

A "Betonlobbi stúdió" bemutatja




Március 31-én éppolyan váratlanul hozták meg a Zuschlag-per ítéletét, mint amilyen váratlanul átadták az M6-os autópálya déli szakaszát... Az, hogy egy napra esett a két történet, gyönyörűséges szimbóluma a sorsnak, hiszen mindkettő a közpénzek elherdálásáról, ellopásáról szól. Cusi esetén jóval egyértelműbb story, míg az építkezés esetén az alagutak és viaduktok sora jelzi, hogy itt valakiknek valamiért nagyon oda kellett rakni a forintokat...
A Népszabadság online eképpen számol be a fontosabb tényekről:


„Az összesen 81 kilométer hosszú út beruházója, finanszírozója és üzemeltetője az – osztrák, francia és brit cégek által alapított – Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. Az építkezés és a pálya 28 éves üzemeltetése 267 milliárd forintba kerül az államnak, amit havi részletekben törleszt a költségvetés 2038-ig. A pálya kivitelezését – nagyrészt magyar alvállalkozókkal – egy nemzetközi konzorcium végezte. Az építkezés két évig tartott.„


Lehetne hosszan vitatni azt, miféle nyomvonaltervezés szült egy olyan megoldást, amivel jóval több kilométer és több idő eljutni Szekszárdról Pécsre, mint a régi 6-oson. Azt a kérdést is föltehetnénk, miért kell külföldi beruházókat megbízni, ha egyszer az alvállalkozók nagy része magyar.
De ami igazán lényeges és felháborító az az, ahogyan az M6-os kampányelemmé válik. Nem a ténye, hanem a mikéntje.
Közvetlenül az átadás után kampánynagygyűlést tartott a környéken Mesterházy Attila. A helyi televízió természetesen lehozta.

Hogy is van ez, Mesterházy Attila? Amikor vizitdíjról volt szó, amikor a Fidesz azt mondta, ne vegyétek el a pénzt, azt a közel 300 milliárdot az egészségügytől, akkor mi is volt az indoklás? Nincs ingyenebéd, az államnak nincs pénze, csak az embereknek van pénze, és ha valaki azt mondja, adjunk erre vagy arra több pénzt, akkor azt is mondja meg, kitől vegyük el.
Ugye egyértelmű, hogy az autópályát nem az MSZP építette, hanem az emberek? Az ő adóforintjaikból épült. Az ő adóforintjaikat költötték el a regnáló MSZP kormányok ennyire pazarlóan, ennyire meggondolatlanul. Kitalálni valami butaságot a legegyszerűbb dolog. Ehhez nem kell ész. Kicsit bonyolultabb lenne valami okosat tenni: ésszerű tervekkel, költséghatékonyan, gazdaságosan és nem utolsósorban lopásmentesen.

Úgyhogy felejtsük el ezt a fajta kettős beszédet, mely szerint ha nincs pénz, akkor az embereknek nincs pénze, az emberektől nem származik kellő mennyiségű adóbevétel, de ha meg luxusberuházások szintjén költi az MSZP, és Mesterházy Attila dicsekszik az eredménnyel, akkor meg hirtelen már nem az emberek pénzéről van szó, hanem az MSZP eredményeiről.
Egy kormány eredményességét nem átadott autópálya kilométerekben mérik, hanem egyszerű összehasonlításban: mennyit fejlődtek a hozzánk hasonló múltú és nagyságú országok, és mennyit mi. Hogyan változott relatív helyzetünk a különböző mutatók szerint: versenyképesség, GDP, korrupció, adósságállomány és a többi... Mi a helyzet, ha ezeket a tényezőket hasonlítgatjuk versenytársaink eredményeihez?
Ha így nézzük, akkor bizony bármennyire közhelyes, bármennyire irritáló is, mégis igaz: "élenjárókból sereghajtók lettünk".
Ez van, és ehhez képest baromi érdektelen, mennyi autópálya épült a mi pénzünkből.

http://malacnews.freeblog.hu/archives/2010/04/05/Megis_kinek_az_erdeme/

2010. április 3., szombat

Húsvét Üzenete

Hiszek Krisztus feltámadásában!

A legnagyobb magyarnak nevezett, gróf Széchenyi István életét bemutató A
Hídember című filmben a döbling-i szanatóriumban házkutatást tartó
főnyomozó a következő kérdést teszi fel: "Árulja el nekem, gróf úr, miben
bízik ennyire?" "A feltámadásban!" - feleli Széchenyi. A nyomozó kérdése
persze nem Széchenyi hitére irányult, hanem csak azt akarta tudni, hogy
miért ír és jelentet meg kritikus hangvételű könyveket a gróf, s miért
akar beleszólni a nagypolitikába, Ausztria és Magyarország viszonyába.
Széchenyi István azonban nem erre a kérdésre válaszol, hanem egy ennél
sokkal jelentősebbre. Miben bízik az ember? Miben hisz az ember? Olyan
kérdések ezek, amelyeket talán nekünk is feltesznek időnként, és amelyekre
nekünk is válaszolnunk kell. És a mi válaszunk is a legnagyobb magyar
feleletéhez hasonlóan hangzik életünk legfontosabb kérdésére: Bízok a
feltámadásban és hiszek Krisztus feltámadásában!

2010. április 2., péntek

Borsodi szocik – 8 év büntetlenül

Tegnap egy helyi tévécsatornán vetítették a választókerület szocialista jelöltje, Varga László bemutatkozó filmjét. Az alig másfél perces videóban ígér fűt-fát: iskolafejlesztést, munkahelyek százait és ezreit - az évek óta nem működő üveggyárral a háttérben - a bányászat fejlesztését és azt, hogy a 26-os út elkerüli Sajószentpétert jövő tavaszra. Mindez szép, de vajon az eltelt 8 év alatt miért nem törődtek a térségünkkel? Miért most kezdenek tisztán látni? Miért hagyták, hogy az eltelt 8 év alatt az általuk oly nagyon szeretett Borsod a legelmaradottabb megyék egyike legyen? Aztán olvasom a mai Magyar Hírlapban: „De itt van a legcukibb, a miskolci hungaristák, akarom mondani szocialisták óriásplakátja, amelyet mai lapszámunk címoldalán csodálhatnak meg a kedves olvasók. (…) Név szerint Káli, Fedor, Tompa és Simon. Csak így, keresztnév nélkül, mint a nemzeti bokszválogatott tagjai, kezükben – talán – jéghokis sisakokat szorítva. És ez a négy, nyilván elkúrásban, trükközésben, unióspénz-osztogatásban és kékcédulagyártásban megedződött alak nem kevesebbet ígér nekünk, mint RENDET. Félreértés ne essék, az egynevűek nem ám az MSZP, hanem a „miskolci szocialisták” jelöltjei.

Itt tartunk tehát: azok, akik ránk szabadították a káoszt, a maffiózókat és az uzsorásokat, akik húszezer forintos büntethetetlenségi limittel óvták a fosztogatókat, akik a megélhetési bűnözés aljas terminológiájával mentesítették a bűnhődéstől a tolvajokat, most rendet ígérnek. „ Hát hol élünk, barátaim? Mikor veszik észre, hogy elmúlt az idő, amikor mindet elhittek nekik az emberek? És meddig tart ez a kétségbeesett próbálkozás, hogy megint palira vegyenek? És mikor eszmélnek azok, akik még hisznek nekik, hogy az üveggyár nem az a munkahely lesz, mint a „régi, szép időkben”, hogy a 26-os elkerülőről már vagy 20 éve beszélnek, hogy az iskolákkal hatalmas baj van, hogy családot alapítani keserves manapság, és nincs szükség többé ígéretekre és hazugságokra, csak tettekre! Varga László - aki mint mondja, tősgyökeres borsodi – ugyanehhez a „miskolci szocialisták” bandához tartozik. Vajon az új dizájn, a szegfű dugdosása, az ígérgetés elég lesz? Hiszünk még neki? Mi már nem! És Önök?
Molnár Krisztina

2010. április 1., csütörtök

KI NYERI A VÁLASZTÁST???

Kedves Látogatóim!

Szíves figyelmetekbe ajánlom az úgynevezett "KI NYERI A VÁLASZTÁST?" 2010-es Országgyűlési Választást Modellező Programot.

Próbáljatok eljátszani a gondolatával, hogyan tovább, mi történne ha úgy alakulna, ha a Fidesz-KDNP nagy arányban nyerné a választásokat, ha beteljesülnének az elvárásaitok.

Kérem tekintsétek meg az alábbi weboldalt és a legújabb matematikai tudományos alapokon készült program segítségével számolgassatok a lehetőségekkel:

http://kinyeriavalasztast.hu/

Szövetségi szerződés

"Megújította szövetségét a Fidesz és hét szervezet. Orbán Viktor abban bízik, a választás után kiderül, egész Magyarország jól jár a most aláírt szerződéssel.
A szerződést a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja írta alá."

A Fidesz elnöke az aláírást követően emlékeztetett arra, nem ez az első alkalom, hogy megállapodást kötnek egymással. A polgári kormány időszaka alatt már formálódott a szövetség, amelyet 2006-ban rögzítettek írásos formában. Megjegyezte, a szerződés elköteleződés, "mi a magunk részéről, akik aláírtuk ezt a szerződést elköteleztük magunkat bizonyos nemzeti ügyek végrehajtása mellett" - mondta. A megállapodásnak öt ilyen pont jelenti az alapját, úgymint a gazdaság talpra állítása munkahelyek teremtése révén, az egészségügy megmentése. Céljuk továbbá, hogy újra rend és közbiztonság legyen, megteremtsék a szociális biztonságot, illetve helyreállítsák a demokratikus normákat.

A Fidesz elnöke aláhúzta, úgy látják, Magyarország csak akkor tudja legyőzni a mostani "bajait", akkor lehet ismét erős, ha olyan közösséggé válik, amelynek vannak nemzeti ügyei. Mint felhívta a figyelmet, a lezárni kívánt korszak ismérve, hogy ilyenekkel az nem rendelkezett. A kormányzást magán-, és üzleti érdekek szolgálatába állították.

Hozzátette ugyanakkor, csak ez a nyolc szervezet, csak ez a szerződés önmagában nem elég az ország sikeressé tételéhez, mert szükség van minden egyes választópolgárra. Elmondta, amennyiben megkapják a magyar választók támogatását és bizalmát, a szövetség képes és alkalmas lehet arra, hogy olyan célokat tűzzön ki az ország elé, amelyeket jó szívvel támogat Magyarország nagy többsége, és amelyek megvalósítása "alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét is visszaszerezzük, és Magyarország ismét tiszteletreméltó legyen a közép-európai térségben".

Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az aláírást követően arról beszélt, hogy önmagában már a választásokra való készülés elég okot adna az összefogásra, most azonban többről van szó. Mint mondta, az elmúlt nyolc év kormányzati ország rombolása után arra kell szövetkezni, hogy eltakarítsák a romokat.

A magyarságnak a következő években meg kell nyernie a jövőt, ugyanakkor hozzátette az ország sorsa "nem nyereményjáték", szervezett munkára, összefogásra és egymás iránti bizalomra van szükség. A szövetség társszervezetei rendelkeznek elég politikai tapasztalattal ahhoz, hogy tudják szétszórt akarattal nem lehet közös nemzeti jövőt építeni.

Mint fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a szövetség vezető ereje ma a Fidesz, de tudják azt is, hogy a "magyar polgári szövetség" attól nyeri értelmét, hogy ott vannak benne az aláíró szervezetek. Lezsák Sándor véleménye szerint, "új korszakot kell nyitni". Hozzáfűzte, alakulhatnak új pártok, másfajta szövetségek, de meggyőződésük, hogy kormányképes erőt, biztonságos politizálást, jövőt ígérő reális programot az ő szövetségük kínál.
(orbanviktor.hu)

Drasztikusan emelkedett a Jobbik elutasítottsága?

"Egy friss felmérés szerint jelentősen nőtt az év eleje óta a Jobbik elutasítottsága. A párt ugyanakkor a biztos pártválasztók között 15 százalékot szerezne. Az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók között a Fidesz maximálisan 59 százalékos, az MSZP és a Jobbik 15, illetve 14 százalékos támogatottságra számíthat. A két kispárt közül az LMP fordulhat rá nagyobb előnnyel a kampány véghajrájára: míg az MDF potenciális támogatottsága csak 3 százalék, az LMP akár 9 százalékot is szerezhet, az egyelőre bizonytalankodó, el nem kötelezett szavazók megnyerésével."


A többség negatívan ítéli meg a Jobbik politikáját: Az összes megkérdezett több mint fele (53 százalék) ellenzi a Jobbik politikáját, és csak 28 százaléka ért egyet vele. Az ellenzők száma az év eleje óta drasztikusan emelkedett. A szélsőséges párt politikájával egyetértők relatíve magas aránya ellenére a Jobbik potenciális tábora ennél alacsonyabb (14 százalék), hiszen az elvi egyetértés mellett az ilyen típusú választ adók jelentős része már elkötelezett más párt irányába. Felük (50 százalék) a Fideszt választaná, harmaduk (34 százalék) pedig eleve Jobbik-szimpatizáns.

Forrás:
http://www.orientpress.hu/61860/Drasztikusan_emelkedett_a_Jobbik_elutasítottsága?

Kommunizmus?


Alagutakra reagálva

"A kép sok kommentet nem is kíván... Megdöbbentő, hogy ami gurul azt
vinni kell, ami kocka, azt pedig gurítani... Ez a szlogen ment amikor
katona voltam anno a Magyar Néphadseregben...
A lényeg az, hogy Csokvaományba, Sátára, Upponyba, Borsodbótára csak
terepjáróval lehet bejutni, mert személygépkocsival lengéscsillapító,
gömbcsukló csere nélkül szinte lehetetlen megérkezni. Borsod megye,
6.számú választókerület, 2010. április...

Út legyen a településekre, ne alagút a szántóföld alatt!
Demeter Zoltán